Speciális egységek és közszolgálatban dolgozók edzése
Fogalomtár
* Közszolgálati alkalmazott: a közszolgálati alkalmazott olyan dolgozó, aki olyan szervnél dolgozik, amely a köz érdekében működik.
* SWAT (Special Weapons and Tactics): Az elit taktikai egység megnevezése az Egyesült Államokban.
* TEK: Terrorelhárító Központ (Magyarországon)
Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a fizikai erőnlét és a rendszeres edzés egy jobb kondíciót, ezáltal jobb koncentrációsképességet és nagyobb teljesítményt feltételez.

Magától értetődő tehát, hogy néhány embernek nem csak ajánlott, de kötelezően a napi rutinhoz tartozik a kemény edzés. És itt nem feltétlenül csak az edzőtermi edzésről beszélünk, hanem egy speciális metódusról amelyet elméletileg bárki alkalmazhat, aki úgy érzi maximális teljesítményt kell nyújtania úgy fizikai mint mentális szempontból.

A következő cikkünk leginkább a fent leírt kategóriának szól. Ebbe pedig beletartoznak a fegyveres erők, rendvédelmi szervek, és a polgári nemzetbiztonsági szolgálat alkalmazottai.
Bizonyára kevesen vannak azok akik nem szeretnék azt, hogy olyan szinten fel legyenek készülve minden szituációra, hogy a lehető legjobbat hozzák ki a helyzetből. Legyen az a mindennapi élet, vagy egy magas kockázattal járó rendőrségi beavatkozás. A hibátlan kifejezés meggondolatlan lenne, de azt gondolom hogy el lehet érni egy ehhez közeli teljesítményt. Egyértelmű, hogy nem mindenki képes erre, de azok akik igen, biztosan a közszolgálatban dolgozhatnak.
*Will Brink több *S.W.A.T csapatot segített hozzá a maximális teljesítmény eléréséhez. Kidolgozott egy edzést ami felfedezi ki képes megállni a helyét minősített, magas kockázati tényezőkkel övezett helyzetekben(fizikai szempontból). 
Ahol életek forognak kockán, a fegyveres erőknél  a tűzoltóknál, mentőtiszteknél esetleg katasztrófavédelmi elhárítóknál is óriási szerepe van annak milyen kiképzést és milyen edzéseket végeznek. Ugyanis a gyakorlat lehetővé teszi azt, hogy éles szituációban ne kövessenek el hibákat. Minél részletesebben kialakított, élethűbb egy gyakorlat, annál jobban felkészíti az egyént az éles szituációkra. Bizonyára Magyarországon illetve a környező országokban is alkalmazzák ezt, vagy az ehhez hasonló gyakorlatokat a speciális segységek kiképzésére és edzésére.  Lássuk mi a működési elv:
Tudatosan alkalmazott stressz alatti edzés

Kezdetnek vegyünk egy egyszerű példát: Adott egy lőgyakorlat normális körülmények között ahol a résztvevők 98%-a  tökeleteshez közeli eredményt produkál. Ezek az emberek rendszerint továbbképzésre mennek, hogy tehetségüknek megfelelő állást és képesítést szerezzenek. Ott azonban kicsit más a környezet. A stresszhatás alatt a fenti emberek mindössze 15, jó esetben 20 százaléka tud azonos eredményket produkálni. Ők lesznek a bizonyos "elit" tagjai.  

Annak érdekében, hogy ki tudják szűrni ki alkalmas arra, hogy különböző akadályok legyőzése és magas adrenalinszint mellett is megállják a helyüket, szükség van erre a a gyakorlatsorozatra. Természetesen ezt alkalmazzák a már ebben a szférában dolgozók szintentartására is.

A gyakorlat alapja tehát az, hogy olyan környzetet teremtsenek ami szimulálja a valós helyzeteket. A résztvevők egyaránt aerob és anaerob jellegű edzést is végeznek. Cross fitt, kettlebell, de még az erőemelés technikáit is alkalmazzák, emellett olyan feladatokat látnak el amelyek prioritást élveznek. Például egy csapattárs, vagy civil kimenekítése egy veszélyes övezetből, vagy egy túszokkal és felfegyverzett civilekkel teli szobában lelőni/hatástalanítani veszélyes személyeket (shoot/no shoot scenario) és így tovább.

Az edzések során álatlában adott egy nagyobb terület ami erre van kialakítva. Itt az edzések több részre oszthatóak:

1. Egyszemélyes, azaz egy egyén teljesítményét tesztelik különböző szituációkban (nem mindenki erős minden területen és van aki kiemelkedően teljesít egy-egy szituációban)

2. Kétszemélyes: itt a versenyhangulat miatt gyakran jobban teljesít mindkét "versenyző".

3. Csapat: itt elsősorban azt gyakorolják, hogy figyeljenek csapattársakra, a velük történő együttműködésre és összhangra a káoszban is.
Az ilyen és ehhez hasonló edzések mellett persze a normál edzőtermi edzés mindennapi részét képezi a feladatoknak. 

Téves lenne azt feltételezni, hogy a fenti  bemutatott edzés mindenki számára kivitelezhető és ajánlott.  Azonban ajánlott, hogy a normál rendőrtisztek vagy tűzoltók legalább heti szinten hasonló edzéseket végezzenek. Nem csak azért, hogy a civiliket vagy a lakosságot magas színvonalon védjék, de saját testi éppségüket is nagyobb biztonságban tudják.

Minél több kemény, megterhelő, szitkozódásokkal teli gyakorlaton vagy túl, annál nagyobb esélyed van a való életben a gyors, pontos, és nem utolsó sorban helyes döntést meghozni.


Megjegyezném azt, hogy  testépítéstől  önmagában nem leszel sem Készenléti rendőr, nem helyezkedsz el autómatikusan a *TEK-nél, nem leszel tűzoltó, de még mezei biztonságiőr sem. De ha tisztában vagy vele mi az a helyes étkezés, milyen egy kemény edzés, és mit kell tenned az intenzitás növeléséhez, az állóképesség fejlesztéséhez magyarul a célirányos a fejlődéshez, akkor ha hasonló céljaid vannak, már egy lépéssel előrébb vagy.

forrás: Will Brink: Practical Applied Stress Training For Tactical Law Enforcement
Összeállította: Dobován Norbert --- részletes dolgozat a speciális egységekről: itt
ZMNE, Védelmi igazgatás, hallgató
Egy híres közszolgálati alkalmazott:
Férfi részleg
Tippek, edzéssel, étkezéssel kapcsolatban férfiaknak



Will Brink videók
Will Brink tippei tanácsai videóban(angolul)



Lelki állóképesség
Miért fontos a sportban, és általánosan a teljesítmény növelésében?



Ronnie Coleman
A híres testépítő élete


I.O.S.A
International Security Acedemy
Tudj meg többet róla!
* Will Brink: U.S.A-ban elismert, híres személyi edző, tanácsadó és több edzéssel, étkezéssel kapcsolatos könyv szerzője.
Kapcsolódó cikk: Testőrképzésről testépítőknek >>>