Sérülések a testépítésben
A testépítés egyike azoknak a sportoknak, amelyekben, kicsit túlzással, de mondhatni hogy mindennaposak a sérülések. Kisebb húzódások akár heti több alkalommal is előfordulhatnak. Ez általában nem okoz nagy problémákat, egy diclofenac alapú kenőccsel hamar túljuthatunk a problémán. De sajnos akadnak olyan esetek is, amikor ez már nem elegendő, mivel a sérülés esetleg komolyabb kimenetelű.
A következőkben szót ejtünk arról, hogyan tudjuk elkerülni a sérüléseket illetve melyek a legérzékenyebb pontok amelyeknél fokozott a sérülésveszély.
Számomra egyértelműnek tűnik, hogy az első számú "óvintézkedés" amit megtehetünk annak érdekében, hogy ne kössünk ki a háziorvosnál, az a megfelelő bemelegítés. Minden edzés előtt kötelező bemelegíteni. Nem 5 percig, nem 6 percig. A minimum a 10-15 perc, aerob és alap gimnasztikai gyakorlatokkal. (Nagyon hatásos például az ugrókötelezés).
Vizsgáljuk meg azt a három testrészt ami előszeretettel "hibásodik meg". Ezek közé tartozik a váll, a könyök és a térd. Mindhárom csoport meglehetősen komplex szerkezetű, ezért hajlamosak a sérülésre, és ezért érzékenyebbek. Jó példa erre, az autó amiben rengeteg elektromos kütyü van, ami növeli a meghibásodás esélyét.
Amikor felemeled a karod, akkor egy összetettebb esemény megy végbe, mint gondolnád. Az úgynevezett lapockastabilizáló izmok összehangolt együttműködése biztosítja a lapocka megfelelő helyzetét. Ezzel egyidőben a rotátor köpeny izmai finoman szabályozzák a felkarcsont mozgását és relatív helyzetét a lapockához viszonyítva.
A rotátor kőpeny, az egyik leggyakrabban sérülést szenvedő része a vállnak. Legalábbis ennek áltában mindíg köze van a sérülések kialakulásához. Egy túledzett rotátor köpeny igencsak sérülésveszélyes. A rotátor köpeny sérülésének egyértelmű jelei: Fájdalom a kar emelése közben, fizikai terhelésre és éjszaka is jelentkezhet. Erőgyengülés és mozgáskorlátozottság a fájdalom következtében vagy a rotátor köpeny szakadása miatt alakul ki.
A sérülés orvosi kezelése:
Fizikális vizsgálat (mozgás- és izomerő-tesztek), Lidocain próba, valamint műszeres vizsgálatok (rtg, UH, MRI) alapján.
A teniszkönyök az egyik leggyakoribb túlterheléses sportsérülés. Minden életkorban előfordul, de főleg a 35-54 év közöttieket érinti. A férfiaknál gyakoribb, testépítőknél főleg jellemző életkortól függetlenül.
Ennek a "betegségnek" is egyértelmű tünetei vannak: Hirtelen vagy fokozatosan kezdődő fájdalom a könyök külső oldalán, terhelésre fokozódik (példának okáért egy kemény tricepsz edzés). Éjszakai fájdalom is gyakran előfordulhat. Az alkar feszítő izmainak gyengülése részben a fájdalommal függ össze. Az izmok eredési zónája nyomásérzékeny. A könyök és a csukló feszítése, nyújtása.
A térd sok problémát tud okozni egy sportolónál, tehát nem kerüli el a testépítőket sem. A porckopás, porcfelszín károsodás sajnos jellemző, de elekrülhető.
Sok legenda kering a guggolásról, és a térdek sérülésiről. Ezek valóban összefüggésben állhatnak egymással, de a megfelelő óvintézkedések, például a térdbandázs használata a sérülés esélyeit a minimálisra csökkenti, ha helyesen guggolunk. Természtesen valamilyen szinten elkerülhetetlen a térd valamilyen szintű károsodása, bármilyen hosszútávú sport űzésének következtében. Sajnos tény, hogy futóknál, testépítőknél, erőemelőknél gyakran felemerülő probléma a térd sérülése. A térd sérüléseinek tünetei: Terhelési fájdalom, mozgás közben bemelegítés után is recsegés, akadásérzés és ízületi duzzanat a jellemző. A tünetek változatosan jelentkezhetnek, a sportterhelést többnyire akadályozzák, de akár sokáig tünetmentes is lehet a sportoló. Súlyosabb formáinál sportágváltás, a versenysport abbahagyása is indokolt lehet.
összeállította: Dobován Norbert
images: bodybuilding.com