Tippek: Hogyan fejlődhetsz fekvenyomásban?
Be kell vallanunk, mindegyikünk részben arra törekszik, hogy nagyobb, és több tárcsát tudjon feltenni a rúdra. Főleg így van ez, a fekvenyomásnál, hiszen ezt a gyakorlatok királyaként emlegetik. Lényegtelen, hogy 60 kilógrammal nyomsz fekve, vagy pedig 160-al, többet akarsz. Mégis gyakran tapasztaljuk, hogy ez nem megy olyan egyszerűen. Aki nyomott már fekve, tisztában van vele, hogy bizony 5 - 10 kilógramm is komoly többletsúlyt jelenthet, és nehéz elérni, hogy ezzel a "plusszal" is ugyanolyan jól menjen.
Mindíg amikor a teljesítményünkről és a teljesítőképességünkről van szó két dolog játszik domináns szerepet: A fizikai és a mentális állapot. Ha ez a kettő összhangban van, akkor tudunk maximális, vagy ehhez közeli eredményt elérni.
Valóban minden fejben dől el?
Sokszor hallhatjuk ezt a kijelentést, de azt tapasztalom, hogy kezdik ezt egyre inkább megkérdőjelezni. Talán azért van ez, mert nem mindenki érti ennek a kijelentésnek az igazi lényegét. Hiába szeretnéd te nagyon, hogy több pénzed legyen, hiába gondolsz arra, hogy izmos akarsz lenni, ez egyértelműen nem elég. Ha nem kajász rendesen, nem pihensz eleget, és nincs elég információd, akkor semmire sem mész pusztán gondolataiddal.
Ezzel ellentétben viszont, ha minden a helyén van, akkor jön a legfontosabb a mentális fókusz. Rengetegen kételkednek abban, hogy ez valóban működik, pedig ugyanennyien sikeresen alkamazzák azokat a technikákat, amelyek segítenek maximálisan összpontosítani egy adott dologra, esetünkben a fekvenyomásra.
Családi problémák, munkahelyi konfliktusok és sok más negatív tényező rányomhatja bélyegét edzésünkre. Ezért fontos, hogy megtanuljunk koncentrálni, és ne hagyjuk azt, hogy a külső dolgok befolyásolják a teljesítményünket. Mikor beülünk az autóba, és elindulunk az edzőterembe, lejátszhatjuk fejben egész edzésünket (persze azért a táblákra figyeljünk oda, máskülönben lehet, hogy nem az edzőtermben kötünk ki), ezidő alatt "át kell alakulnunk" fel kell készítenünk magunkat egy kemény edzésre. Ebben akár az autóban lévő zene is szerepet játszhat, igazán motiváló lehet már edzés előtt is kedvenc edzés előtti számunk.
A második mindenképpen megemlítendő dolog, a vizualizáció. Ebben nincs nagy titok, mindössze egy egy széria előtt, csukjuk be a szemünket, és képzeljük el, ahogy elvégezzük a tervezett ismétlésszámot. Mindezt részletesen, a rúd kiemelésétől kezdve, egész a leeresztésig majd az ezt követő kinyomásig. Mikor elkezded a valódi gyakorlatot, a fejedben meg lesz az a kép, hogy te ezt már megcsináltad, tehát most is képes vagy rá. Tudomásom szerint nagyon kevesen foglalkoznak ezzel, és sokan nem értékelik agyunk ezen képességét.
Összefoglalva tehát a dolgokat, arra a következtetésre juthatunk, hogy a fejlődéshez nem egy dolog szükséges. Mindez egy komplex, spártai szigorral megtervezett életmód eredménye. Ennek egy bizonyos eleme az, hogy fejben jelen legyünk. Ha ez nincs meg, akkor a maximális teljesítmény nem lesz elérhető.
Természetesen ezek a dolgok sem adnak garanciát arra, hogy minden amit akarunk sikerülni fog, viszont bizonyítottan segítenek leküzdeni néhány komoly akadályt. Soha nem szabad kifelejtünk azt, hogy a testépítés nem csak a súlyok emelgetéséről szól, rengeteg minden van, amire ügyelni kell, éppen ezért elmondhatjuk, hogy ez a sport bizony sokmindenre megtanít minket, többek között a rendszerességre, az önfegyelemre és sokminden másra is.
Egyéb tippek
Lássunk néhány dolgot, a fennt felsoroltakon kívűl is. Gyakran előfordulhat, hogy az egónk az, ami megakadályoz minket abban, hogy fejlődjünk fekvenyomásban. Had fejtsem ki bővebben: ha edzőtárssal edzünk, bizony előfordulhat, hogy próbáljuk bizonygatni, hogy mennyivel bírunk nyomni, ennek eredménye pedig az, hogy csak kínlódni fogunk. Ha túl nagy súllyal próbálunk fekvenyomni, akkor a többi izomcsoport átveszi illetve besegít a fekvenyomásban, így az eredmény az lesz, hogy a mellünk nem fog dolgozni és nem fog a kívánt ütemben fejlődni sem. Ezért tehát, sokkal jobb megoldás egy olyan súly kiválasztása amivel az optimális ismétlésszámot helyesen el tudjuk végezni. Biztosíthatlak rólla, hogy a teremben senki nem azt fogja számolgatni, hogy mennyivel nyomsz fekve, vagy ha igen téged miért kellene zavarjon?